Ennek a bejegyzésnek muszáj volt magyar címet adnom. Kedvenc mondatom a Madagascar mese első részéből. Amikor az egyik maki fejbe vágja Alexet (az oroszlánt) egy kókusszal. És ma ilyen makikat láttam az állatkertben, meg is tudtam simogatni kettőt *-* Sok új dolgot csináltak amióta nem jártam ott, például ez a Madagaszkár-ház, a Lajhárok háza ahol a kis édesek kb. a lábad alatt alszanak az úton, meg egyéb..:) Drága Cook barátommal az Állatkert szinte összes büféjét végigültük. Kegyetlenül sütött a nap, nagyon meleg volt, és a végére nagyon el kezdett fájni a fejem. Nem is múlt el, csak amikor hazaértem, 8 körül. A képeket még nem kaptam meg, úgyhogy azok valószínűleg csak egy későbbi bejegyzésben lesznek :) Állatkert után elbúcsúztam Cookytól és egy másik ismerőssel találkoztam, akit már 1 éve nem láttam és eléggé hiányzott :)
Holnap pedig életemben először fogok találkozni egy japán sráccal. Nagyon jó lesz :))
Ezzel a videóval szeretnék rátérni arra a vonalra, amit én tulajdonképpen képviselek :) A koreai és japán divat az én szakterületem :) Ennek a csapatnak az énekesnője, akik szerintem az egyik leghíresebbnek mondhatók koreai körökben, CL, közeli barátságban van Jeremy Scottal, aki rengeteg híres sztárnak tervezett már ruhákat. JS Wings cipőjét egy másik híres énekesnőn, BoA-n is láthatjuk az Energetic című klipjében. Tavaly pedig ő adta át az O'live OnStyle Style Icon Awards keretein belül a 2NE1-nak a "Most Fashionable Female Group" díjat. Beszéljenek a képek :)
Jeremy és a 2NE1
JS & CL
A tervező az én példaképemmel, Minzy-vel :)
És végül egy újabb csoportkép :)
Holnap ennek a témának a folytatásával jelentkezem. Jóéjt!